Csigablog

Arccal az új Cél felé, azaz Ultrabalaton 2018′ :)

Magam vagyok. A teremtő, a természet és a futó. Ki lesz győztes? Rosz gondolat. Csak együtt érhetünk el az út végére. Legyőzni egyiket sem tudom. Csak magamat. A többi akkor is ott lesz, ha én már otthon pihenek. Van aki győzedelmeskedik, van aki elbukik a saját maga küzdelmében, de az út, a természet és a teremtő az még korszakok múltán is ott lesz. (Horváth Jenő, ultrafutó)
 

Most, hogy két hete nem futottam, volt időm gondolkodni ezen-azon. Pontosabban egyszer kocogtam egy rövidet próbaként, de nem éreztem tökéletesnek a bal talpam, így megadtam a két hét pihenőt magamnak (futásilag), ahogy azt eredetileg is terveztem. Vagyis hogy az UTT után legalább ennyi időt adok a testemnek, egy évben egyszer talán megérdemelnek ennyit az izmok, szalagok, stb. Meg valahol olvastam is, hogy érdemes ilyen szüneteket tartani. Egy szó mint száz, a két hét ma letelik, így holnap újra futócipőt húzok.

 

Nem töltöttem haszontalanul az időt, többek között véglegesítettem magamban az új célt. Őszintén szólva ezt már akkor tudtam, amikor a Tisza-tónál célba értem. Mármint hogy jövőre elindulok egyéniben az Ultrabalaton 220 km-én. Úgy érzem, hogy egy normális felkészüléssel ez reális ‘álom’ lehet, vagyis az, hogy beérjek a 32 óra alatt. Ultránál meg tutira sztem úgysem lehet menni, se ezen a versenyen, se máson, bár nálam a feladás nem nagyon szerepel mint opció, csak ha oltári nagy gáz van, egyébként max ha kizárnak időtúllépés miatt. Az Ultrabalatont is segítő nélkül tervezem teljesíteni, ugyanúgy, ahogy a Tisza-tavat, annak ellenére, hogy ez egy sokkalta keményebb pálya, szintekkel, éjszakai futással, stb. Arra már kaptam családtagoktól felajánlást, hogy legalább éjszaka szívesen kísérnének bicajjal (sztem félnek, hogy reggelre sem kerülök elő, úgy elmegyek, hiszen még világosban is pocsékul tájékozódom, nem még sötétben :)), így ez még lehet, hogy opció lesz, mert ennek azért nagyon nehéz ellenállni. 🙂 De van még idő eldönteni, tehát lehetséges, hogy részben egyedül megyek végig, bizonyos szakaszon pedig lesz kísérőm, fogalmam sincs, ez még tényleg ráér. 

 

Mivel a futásbeli felkészülést csak holnap kezdem meg, így ebben a két hétben ‘elméleti oktatásnak’ vetettem alá magam, és rengeteg ultrás beszámolót olvastam el, Bécs-Budapest ultramaratonról, Spartathlonról, Ultrabalatonról ésatöbbi. A tanulság amit levontam, hogy nincs tuti recept. Magyarán ahány ember, annyi futóév után, annyi kilométer után, ilyen-olyan fizikai adottságokkal megy neki a hosszabb távoknak, sokszor akitől az ember várná, nem sikerül, akitől nem annyira várná, annak sikerül, szóval nagyon érdekes olvasmányok voltak ezek.  Így aztán igaz lehet a mondás, miszerint az ultrafutás jó fizikai felkészültséget igénylő szellemi sport. Ezt egyébként magam is megtapasztaltam az UTT-n, hiszen az utolsó 30 km-en a lábaim már saját önszántukból nem nagyon vittek volna be, ha nem kapják meg odafentről az ellentmondást nem tűrő utasítást, hogy fogják be és tegyék a dolgukat. 🙂 

 

Érdekes dolgokat vettem észre magamon egyébként ebben a két hétben, például hogy valami érdekes nyugalom van bennem, meg türelem, bár hiányzik a futás, mégis tudom, hogy most pihenésre van szükség, és nincs stressz bennem vagy ilyesmi, annak ellenére, hogy tényleg hiányzik már, hiába van az embernek ezernyi más dolga, de hát a futás épp ehhez az ezernyi más dologhoz adja meg a plusz energiákat. Ma például egész nap ásítoztam a munkahelyemen, ami ha reggel futok, sosem fordul elő. 😀 De tényleg totális nyugalom van bennem, tudom, hogy mit szeretnék, és körülbelül tudom, hogy milyen út vezet odáig. És azt is tudom, hogy kétesélyes a dolog, de hát mi az, ami nem kétesélyes ebben az életben? 🙂

 

Sokan mondják, hogy divat lett az ultrafutás, sokkal többen akarnak ultrát futni, mint ahányan erre fel vannak készülve, én ebben nem tudok állást foglalni, az adatokat az ember látja, idén nagyon sokan, talán háromszáz körül indultak az UB-n, és talán 70-80-an értek célba, bocsánat, nem emlékszem pontos számokra, ami tetemes mennyiségű feladás, hogy ennek mi lehet az oka, passz. Ezer oka lehet, gondolom, és biztos, hogy az említett felkészületlenség is benne van néhány embernél. Ennek ellenére vannak olyan őstehetségek, akik minimális éves futómennyiséggel is meg tudják csinálni, és vannak, akik nagyon sokat futnak, mégis valahol elszakad a cérna. Én ezt nem szeretném boncolgatni, sztem aki rajthoz áll egy-egy versenyen, legyen az maraton, vagy ultra, az úgy érzi, hogy felkészült, és dolgozott azért, hogy ott lehessen, és lehet, hogy néhányan ezt rosszul ítélik meg magukkal kapcsolatban. Az élmezőny tagjain kívül az összes többi ember sztem a teljesítés miatt megy, szintidőn beérni, saját magát legyőzni, tapasztalatatot gyűjteni, élményeket, örömöt, bánatot, akár szenvedést, és hadd döntse el mindenki, hogy mi a jó neki. Magam részéről megtapasztaltam az UTT-n, mennyire felemelő érzés célba érni egy ultratávon, és senkit nem szeretnék ettől megfosztani, aki úgy érzi, hogy erre képes, és meg szeretné próbálni, akár három év, akár öt év, akár tíz év, akár húsz év futás után. Ezt mindenki döntse el maga. Mint ahogy azt is, hogy megengedi-e magának, hogy belegyalogoljon, vagy szigorúan futni szeretne végig, és inkább kiszáll, ha már nem tud futni, ha nekem örömöt okoz célba érni gyaloglás árán is, ha az még szintidőn belül van, pláne egy száz vagy afeletti versenyen, akkor hadd legyen meg az az öröm. Bár azt azért hozzá kell tennem, hogy olyan nagyon sétafikálni nem lehet ezeken a versenyeken, mert annyira azért nincs bő lére engedve a szintidő. Ezt határozottan éreztem én is, hogy menni kell és tempósan, mert ketyegnek azért gyorsan azok a percek. 

 

Én annyit tennék hozzá zárójelben, mint saját véleményt, főleg így az UTT után, hogy azért az elég mazochista ember lehet, aki divatból akar ultrát futni. 🙂 Az egy olyan pünkösdi királyság, ami utána az embert esetleg körülveszi, hogy azért senkinek nem éri meg egy-két napot futni sztem, ha pedig valakiből hiányzik az alázat a táv iránt, meg úgy unblock a futás iránt, annak egy ilyen hosszú táv úgyis az orrára koppint. Azt gondolom, hogy az ultrához nagyon szeretni kell a futást, bár itt is biztos, hogy vannak kivételek. Sőt ezer százalék hogy vannak. De én úgy érzem, hogy amíg egy maratonra egy jó edzéstervvel, és nagy elhatározással, mindenki, akinek nincs kizáró eü-i problémája, ha kitartó, és nagyon szeretné azt a 42,2 km-t életében egyszer lefutni, fel tud készülni, még akkor is, ha amúgy nem annyira szeret futni, legalábbis egy szintidőn belüli teljesítésre, addig egy 100-200 (vagy több) km-es ultrát a futás szeretete nélkül nagyon nehéz lehet teljesíteni. Engem például pont amiatt vonzanak ezek a hosszú távok, mert nagyon szeretek ilyen sok órát ‘úton lenni’, ha már egyszer elmentem egy versenyre. Nagyon jól elvagyok közben magammal. Ezért is nem nagyon indulok félmaratoni, meg 10 km-es versenyeken, mert überjó időket úgysem tudok futni, és olyan gyorsan vége van, tehát engem nem elégít ki. 🙂 Ettől függetlenül 10 km-re és 21 km-re, meg a maratonra is van azért egy álomidőtervem, amit egyszer még talán el tudok érni, ami talán a határaimon belül van, ezt majd az idő ha akarja, meghozza. 

 

Ennyi mellébeszélés után vissza magához a leendő ‘kis’ UB-mhez. 🙂 Nagyjából az eddigi edzésmunkát fogom folytatni, de megspékelve kissé több km-rel. Úgy érzem, hogy körülbelül tudom, hogyan kell készülnöm, ennyire sikerült már a saját testemet kiismerni, többek között erre is jó volt a Tisza-tavi muri. Semmiféle kötelező elem nincsen, abszolút a szervezetem jelzéseit szeretném követni, nekem a futás nem a másodpercekről szól, hanem az örömről, a futás közbeni jó érzésről, eddig sem voltam gyors futó, eztán sem leszek, a testem nem egy húszévesé, ehhez mérten szeretném terhelni, körülbelül tudom, mit bír, és igyekszem szót érteni vele, így is hálás vagyok, amiért idáig eljutottunk már együtt, és remélem, még tovább is eljutunk. 🙂 Körülbelüli heti-havi kilométerszám van a fejemben, ami örülnék, ha meglenne majd, de ha bizonyos okokból néha nem lesz meg, na bumm. És van egy-két (nem sok) verseny, amiken szeretnék résztvenni, ha ezekből is kimarad ezért-azért egy-egy, szintén na bumm. 🙂 Nem szeretnék májusban kifacsarva mint egy citrom, megkeseredve, fásultan állni az UB rajtjában, ezért inkább választom az aluledzettséget, mint a túledzettséget. Erről szintén olvastam már egy-két érdekes tanulmányt. Yiannis Kouros, ultrafutólegenda azt mondja, az ultra 200 km felett kezdődik, hát ezt az érzést szeretném megtapasztalni azon a májusi napon, hogy milyen lehet. 🙂

 

És azt hiszem, ennyit a jövő évi Célversenyről. Lehet, hogy folytatom a havonkénti-kéthavonkénti összefoglalást, ezt majd az adott hangulatom mindig eldönti. 🙂

 

És itt szeretném megköszönni Mindenkinek, aki a gratulációival, kedves szavaival osztozott a boldogságomban, mert nagyon szerettem volna ezt az UTT 111-t teljesíteni, és életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor nemcsak hogy sikerült, de jó érzésekkel és szép élményekkel sikerült, ezáltal utat mutatva nekem a jövőre nézve, és hát tulajdonképpen ezért mentem oda. Ez nekem rengeteget jelent, úgyhogy köszönöm szépen! 🙂

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!